Junior

2012.10.29. 8:59:36

Az első tornát fölényesen megnyertük!

A kecskemétieket 35, a szegedieket 46 ponttal vertük az első junior tornán. Soha rosszabb kezdést!

Hirdetés

Lányaink állva hagyták a kecskemétieket ez első találkozón. Alig kezdődött el a meccs, máris 8:0-át mutatott az eredményjelző. A kezdeti lendület nem is maradt abba, aminek köszönhetően 29-11-es állásnál ért véget az első negyed. A második tíz percben is mi irányítottuk a játékot, de erre az időszak már a „megyeszékhelyiek” is megérkeztek a mérkőzésre. 41-27-es félidő után ismét beindult a bajai henger. Kajtár Zsolt tanítványai gyors, eredményes támadójátékkal és agresszív, ellentmondás nem tűrő védekezéssel jelezték az ellenfél játékosai számára, hogy ezen a napon csak a Sugovica-parti gárda hagyhatja el győztesen a játékteret. A 25 pontos különbséggel induló utolsó negyednek már csak egyetlen kérdést kellett megválaszolnia: Hány ponttal nyerünk? 35 lett a vége, egy nem is akármilyen végső felvonást követően.

A végeredmény: Bajai NKK – Kecskeméti KC 82-47

Pontjaink a következő eloszlásban születtek: Novák Fanni (4), Kucsora Réka (2), Szilágyi Dóra (9), Kurityák Csenge (13), Kovács Szabina (2), Fiedler Emese (12), Kajtár Bianka (4), Mojzes Gina (13), Váits Petra (9/9), Kalocsai Dorina (11)

Következett a Szeged elleni összecsapás, ahol a Bajai NKK játékosai már az első negyedben olyan előnyre tettek szert, amelyet jócskán növelve biztosan fektették két vállra a Tisza-parti gárdát. Mindkét csapat kosarasaiban nyomott hagyott az első találkozó. A Szeged szoros végjátékban kis különbséggel verte a rendkívül szimpatikusan játszó Marosvásárhely együttesét, míg a bajaiak óriási tempót diktálva „gázolták” le a Kecskeméti KC-t. Ennek ellenére lányaink semmi esélyt sem adtak a házigazda szegedieknek. A bajai csapat többször is sakk-matt helyzetet teremtett ellenfele gyűrűje alatt, és a befejezésekkel sem volt probléma. A látottakkal természetesen az edző is elégedett volt. „Ma mindenki legjobb tudása szerint teljesített! Gratulálok a lányoknak, nagyszerűen játszottak! Külön öröm számomra, hogy mindkét mérkőzésen 80 pont felett dobtunk!” – mondta Kajtár Zsolt.

A végeredmény: Bajai NKK - Szeged 88 – 42

Pontszerzőink: Novák Fanni (4), Kucsora Réka (14), Szilágyi Dóra (11), Kurityák Csenge (4), Fiedler Emese (6), Kajtár Bianka (5), Mojzes Gina (12), Váits Petra (13/3), Kalocsai Dorina (19)

Álló sor balról: Kajtár Zsolt edző, Kurityák Csenge, Kemény Fanni, Mojzes Gina, Kovács Szabina, Kalocsai Dorina

Guggolnak balról: Kajtár Bianka, Kucsora Réka, Fiedler Emese, Novák Fanni, Szilágyi Dóra, Váits Petra